Kalandozás Észak-Írországban

Három éve egy koncertnek köszönhetően ismerkedtünk meg Belfasttal és Észak-Írország híres tengerpartjával. Az akkori látogatás pont arra volt elegendő, hogy az ország felkerüljön a térképünkre, és "az ide még vissza kell térnünk" listánkra. 

Mostani utunk apropóját ugyancsak egy koncert adta: a LUSH Classical 30 éves megalakulását a belfasti Custom House téren ünnepelte. Az utazásunk e köré az esemény köré szerveződött.

A terveinket kicsit módosította, hogy Belfastba már nincs közvetlen járat, ezért a Dublin-Portrush-Dublin tengelyre kellett programokat összeraknunk, csütörtök reggeli dublini érkezéssel és vasárnap esti dublini indulással (3 éjszaka).

1. nap

Első napunkat a Dublin-Belfast közötti utazás töltötte ki. Reggel korán indult a gépünk Budapestről és 10 körül már a bérelt autónkban ültünk. A tervezett autóút - 3-3,5 óra - során 3 helyen szerettünk volna megállni: Hill of Tara, Newgrange és a Mourne Mountain.​

Tervezett útvonal: https://maps.app.goo.gl/2YVFhixk1GGwphbJ9

Hill of Tara: A Hill of Tara  egy több mint 5000 éves ősi temetkezési és gyülekezési helyszín Meth megyében, a Boyne-völgyében. Az emlékhely látszólag csak zöld lankák hullámzó sokasága, de a felszín számtalan érdekességet rejt magában.​

A területen mintegy 20 ősi emlékmű található, ezek közül az egyik legrégebbi a Dumha na nGiall (Túszok halma), egy i.e. 3200 körül épült folyósó-sír, amely több száz ember maradványát őrzi. A neolitikum után a bronzkorban folytatódtak a temetkezések, és főleg magas rangú személyeket helyeztek el az újabb halmokban. Néhány műemléket 1 km hosszú földsánc és árok vesz körül, melyet Rath na Rí-nek (Királyok erődje) neveznek. ​

Tara a vaskorban és a korai kereszténység alatt vált igazán jelentőssé, és Mide, az ősi Írország 5. tartományának a királyi központja lett.

A halmok között emelkedik Lia Fáil (Sors Köve), egy kb. 1,57 m magas gránit oszlop. A legenda szerint az isteni Tuatha Dé Danann hozta Írországba, és az igazi király lába alatt felsír. 

Tara a későbbi ír történelem több jelentős eseményének a helyszínéül szolgált. 1798-ban az Egyesült Írek serege ezen a helyen szenvedett súlyos vereséget a kormányerőkkel szemben. Mintegy 400 lázadót temettek el egy tömegsírban a Forradh-emlékműnél, és a Lia Fáil-t is ide helyezték át eredeti helyéről. A dombon álló két sírkő a csatára emlékeztet. 

1843-ban O'Connell is a Tara-dombot választotta beszédének helyszínéül, ahol kb. 1 millió ember gyűlt össze és hallgatta végig a Nagy-Britannia és Írország közötti unió elutasítására buzdító szónoklatát.

A szakadó eső miatt csak egy fél órát töltöttünk a halmok között, de a hely szellemét, misztikumát még a rossz idő ellenére is érezni lehetett. 

Sétánk után betértünk az emlékhely mellett található kis falu kávézójába, a Maguires of Tara-ba, és egy kiadós angol reggeli mellett felmelegedtünk.

Newgrange: Következő megállónk szintén a Boyne-völgyében található, Írország talán egyik legfontosabb őskori lelőhelye, a Newgrange. Valahogy elkerülte a figyelmem, hogy vegyünk előre belépőjegyet. Ennek az lett az eredménye, hogy kb. 2 órát kellett várnunk a következő szabad idegenvezetésre, amely ugyan elvitt az emlékhelyhez, de ahhoz, hogy a sírba is beléphessünk, kb. 1 hónappal előre kellett volna jegyet váltanunk. A 2 órás várakozás egy részében felfedeztük a Látogató Központot, a maradékban pedig aludtunk egy szusszanásnyit az autóban.

A túra a Látogató Központtól indul, ahonnan kb. 10 percet kell gyalogolni a mikrobusz megállójához. Newgrange csak szervezetten közelíthető meg, a túrabuszok kb. 20-25 perces utat tesznek meg a Látogató Központ és az emlékhely között. Az idegenvezetés csalódást okozott. Nem a tartalmát, hanem a hosszát illetően. Összesen 40 percünk volt arra, hogy körbejárjuk ezt a fantasztikus építményt. Megállni, fényképezni csak rohanva lehetett. 

A Stonehenge-nél és a Gízai Nagy piramisoknál is régebbi Newgrange-t egy virágzó neolitikus földművelő közösség építette. A vese alakú halom átmérője 85m, a magassága pedig 13m. Ősi templomként működött, asztrológiai, spirituális és vallási jelentőséggel. Egy 19 méter hosszú, kőből épült folyosó vezet a három mélyedéssel rendelkező belső kamrához. A bejárat tájolását a téli napfordulóhoz igazították, akárcsak a Hill of Tara folyósóját. A téli napfordulón a felkelő nap fénnyel tölti meg a folyósót. Azonban annak a valószínűsége, hogy ezen a napon épp süssön a nap olyan ritka, mint a lottó ötös. 

A halmot 97 szegélykő veszi körül, ezek közül a legszebb a bejáratnál található. A többségük faragott, a jellegzetes spirál minta a 2008-ban kiadott ír Euro-n is megjelenik.

Newgrange egy neolitikus régészeti egység része, amelyet együttesen Brú na Bóinne néven ismernek. A komplexumhoz tartozik Knowth, a műemlékek közül a legnagyobb, valamint Dowth, továbbá a környező területen elszórt további 35 kisebb halom. A terület az UNESCO Világörökség része.

Mourne Mountain- Silent Valley: Első napunk utolsó megállója a Mourne-hegységben található Silent Valley víztározóhoz vezetett.

Mivel a tervezett időhöz képest több időt töltöttünk Newgrange-nél, kicsit hezitáltunk, hogy itt is megálljunk-e és ha igen, hol? 

A völgy számtalan hosszabb-rövidebb túraútvonalat kínál.  A legegyszerűbb a parkolótól a sárga jelzésű, kb. 3km-es körtúra - Heritage trail -, amelyen pont ízelítőt kapunk mindenből, ami a környékre jellemző: mezők, tavak, hegyek és a híres víztározó. 

A Silent Valley víztározót a Mourne-hegységből származó víz gyűjtésére építették, és ma is ez a fő vízellátási forrása Down megye és Belfast jelentős részének. A vízgyűjtő legérdekesebb része a hatalmas lefolyó, amely úgy néz ki, mintha egy csészealj landolt volna a tóban.

A völgy másik érdekessége az ún. Mourne-fal, melyet a vízgyűjtő terület körülzárására építettek. A fal átlagos magassága körülbelül 1,5m, és 35 km hosszan, a Mourne-hegység tizenöt csúcsán halad át.​​​​​​​​​​​​​​​​

​​​​​​​​​​​​​​​​​A három megálló után este érkeztünk meg Belfastba. A következő nap is sűrűnek ígérkezett. A híres tengerparti - Coastal causeway - utat terveztük bejárni, és elsősorban azokat a helyeket, ahol korábban még nem voltunk.​

2. nap

Minden utazás kellő rugalmasságot igényel, különösen ha olyan országban járunk, ahol az időjárás szeszélyes. Az első napunk során többször eláztunk és nem sok esély mutatkozott arra, hogy a napot látni fogjuk a hét további részében.

Erre felkészülve indultunk el Belfastból első megállónkhoz, a Blackhead világítótoronyhoz. Ez volt az első pont, amikor a napunk nem a tervek szerint alakult. Lehet, hogy el lehet jutni a világítótoronyhoz autóval, de nekünk nem sikerült. A navigáció állandóan a Blackhead-ösvény (Blackhead path) kiinduló pontjához vezetett. Ez egy tengerparti gyalogút, amelyet 1888-ban a vasúti társaság alakított ki és azóta is "üzemel". A kb, 5km-es szakasz lenyűgöző, érdemes végig menni rajta. Sajnos 10:00-től lefoglalt programunk volt, ezért nekünk erre nem volt lehetőségünk.

The Gobbins Cliff path: A Gobbins-t egy 19. századi mérnök, Berkeley Deane Wise álmodta meg.  Felismerte, hogy Antrim lenyűgöző partvonalának fejlődő idegenforgalmát a vasúti hálózat milyen nagy mértékben tudja támogatni és elérhetővé tenni nagyobb tömegek számára is.

Százmillió évvel ezelőtt a Gobbins környékét sekély, trópusi tenger áztatta, nyüzsgő élővilággal. A leggyakoribb élőlények az algák és a kalcium-karbonát héjjal rendelkező egysejtűek voltak. Ezeknek a héjas állatoknak számtalan elpusztult generációja során kalciumréteg rakódott le a tengerfenéken. A rétegek megszilárdultak, és létrejött az a mészkőréteg, amely Írország partvidékein és barlangjaiban található. Ez a kőzet képezi a Gobbins fantasztikus sziklaformációinak az alapját.

A Gobbins Cliff path megközelítése csak szervezetten lehetséges. 10:00-re foglaltunk időpontot, hetekkel korábban.. A túrához magasszárú bakancs és védősisak kötelező. Mindkettőt a helyszínen biztosítják, a bakancs bérleti díja 5 Font. A csapatot előzetesen az idegenvezető egy rövid ismertetővel köszönti a Látogató Központban, ahonnan mikrobuszok viszik tovább a csoportokat a túra helyszínére.

A bemutató után a túravezetőnkön látszott, hogy ugyan már nincs mit mondania, de húzza az időt és valamiért nem indulunk útnak. Kb. 20 perces láblógatás után közölték,  hogy a program elmarad, mert sziklaomlás volt az ösvényen. Próbáltuk kideríteni, hogy mégis melyik szakaszt érinti az omlás, nem tudjuk-e a többi részt bejárni, stb, de a szakmai döntést a geológusok Angliában meghozták a kapott képek  és videók alapján. Csalódottak voltunk, mert későbbi napokra nem tudtuk áttenni a foglalásunk

Nem volt mit tenni: visszaadtuk a sisakokat és a csapat egy része elkezdte levenni a bérelt bakancsokat, miközben mások épp húzták fel az övéiket. Némi kavarodás után megtudtuk, hogy az ösvény mégis biztonságos, és mi végre elindultunk a Gobbinshoz.

A sziklába vájt ösvény építése 1901-ben kezdődött, és az első szakasz 1902-ben nyílt meg. Az acélgerendás hidakat Belfastban építették, onnan szállították Whitehead-be, majd tutajokon tovább a helyszínre. A munkások a szikla tetejéről csörlővel emelték őket a helyükre.

Az építkezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, egyik napról a másikra óriási sikert aratott.  

A Látogató Központpontból itt is  mikrobuszokkal szállítják a csoportokat a helyszínre egy kb. 20 perces út keretében.

A sziklákon kialakított útvonal nehézségi és veszélyességi foka kicsit túlzó, a lépcsők száma és magassága sem megerőltető. A táv 5km, ugyanazon az útvonalon megyünk és jövünk vissza. A túra időtartama kb.2,5 óra. A zord sziklák, barlangok és a háborgó tenger látványát gazdagítják a mérnöki leleményesség és tudás kézzelfogható jelei: acél lépcsők és hidak. 

A Hét Nővér-barlang bejáratát összekötő függőhíd 1908-ban nyílt meg, és ez volt az ösvény utolsó bővítése. A Gobbins utána még harminc évig fogadta a látogatókat, de a második világháború alatt bezárták. 1950-ben újra megnyitották, majd földcsuszamlások és karbantartási problémák miatt 1954-ben ismét bezárták. Majdnem 50 évvel később az útvonal komoly felújításon esett át és 2015. óta ismét fogad látogatókat. 

Az időjárás legalább olyan kiszámíthatatlan volt, mint a programjaink alakulása. Borús, felhős időben kezdtük meg a túránkat, félúton bőrig áztunk, hogy aztán ragyogó napsütésben érkezzünk vissza a buszhoz. A csapatunk főleg idősebbekből állt, akik a világ minden tájáról érkeztek: India, Hollandia, Ausztrália, Lengyelország. Kicsit lassabb volt a tempónk a korukra való tekintettel, de legalább bőven volt időm fényképezni. 

A Gobbins Cliff path után a tengerparti úton haladtunk tovább, ahol a következő megállónk az ún. Madman's Window volt. Ez tulajdonképpen egy ablak formájú sziklaképződmény, melyet a jégkorszak gleccserei hoztak létre. Nevét onnan kapta, hogy a közeli faluból egy szomorú férfi mindennap kijött a sziklákhoz, leült és várta, hogy szerelme visszatérjen. 

A táj gyönyörű, és az Antrim tengerpari út is lenyűgöző. 

Elhagyva a tengerpartot, a Torr head scenic route vonalat választva kb. 22 km-en keresztül vezettünk a hegyeken át. Úgy gondolom - bár nem volt előre eltervezett - jól döntöttünk, hogy ezt az opciót választottuk. Zöld legelők, benne fehér hófoltoknak tűnő sziklák és birkák, valamint mesés panoráma fogadott bennünket.

Torr head: A torr szó kelta eredetű és nagy tömeget, halmot jelent. Ez az érdekes formájú földnyelv Észak-Írország Skóciához legközelebbi pontja. A 67m-es magaslaton állt egykoron az ír legandák egyik alakjának, Dún Bharraigh-nak a vára. 1882-ben a LLoyd's Hajózási Társaság jelzőtornyot emelt a magaslat tetején, a toronyhoz vezető út mellett álló épület pedig a szolgálaton kívüli parti őrség szálláshelyéül szolgált. Ez nincs lezárva, de a szikla tetején álló jelzőtorony magánterületen helyezkedik el és sajnos oda már nem lehet felmenni. 

A Torr head-hez kapcsolódik Deirdre, a bánatok királynőjének legendája. Deirdre Conchobar király gyönyörű lánya volt. Születésekor egy druida megjósolta, hogy páratlan szépsége áldás és átok is lesz egyben. Miután a király megtudta, milyen gyönyörűvé fog válni a lánya, eldöntötte, hogy ő lesz a felesége. A lányt a világtól elzárva nevelték egy erdőben, de ifjú korában találkozott a király egyik harcosával és szerelembe estek. Az uralkodó haragja elől Skóciába menekültek, ahonnan azonban Conchobar követének ígéretében bízva, visszatértek, ahol a harcost és családját lemészárolták. 

A Torr head után újabb magaslat következett, a Fairhead.

A Fairhead egy hatalmas dolerit szikla, amely 200 méterrel emelkedik a tenger felett. A sziklaszirt kb. 60 millió évvel ezelőtt keletkezett, és több mit 300 éve a terület az állattenyésztéssel foglalkozó  McBride család tulajdonában áll. Egy időben bányásztak szenet és vasércet is errefelé, de az évszázadok viharát csak a családi gazdaság élte túl. 

A magántulajdont megnyitották a túrázók és sziklamászók előtt - https://www.youtube.com/watch?v=25gFMR3G48c&t=31s,

több útvonalat is kijelölve számukra. Mindegyik a farm melletti parkolóból indul. Az irányban biztosak voltunk, de aztán elakadtunk, mert egy magánterületre vitt az út. Szerencsénkre épp jött egy házaspár, akik megmutatták, hol kellett volna rátérnünk a túraútvonalra. Hát igen, ritkán járunk legelőkön.

Talán a képeken is látszik, hogy szinte óránként változott az időjárás. Beborult és pulóverben is fáztunk, majd  hétágra sütött a nap és pólóban is melegünk volt. Egy dolog nem változott: a viharos szél. Itt fent, ahol semmi sem állta útját, szinte elrepített bennünket.

Ahogy sétáltunk a sűrű fű és a véletlenszerűen "eldobált" kisebb-nagyobb kövek között, a szikla peremén észrevettünk pár fiatalt, akik a zord időjárás ellen egy szikla mögött védelmet keresve húzták fel sátrukat és várták a természet elcsendesedését.

Fairhead országokon is túlmutató népszerűsége a "Trónok Harca" forgatása és vetítése után nőtt meg. Akárcsak Észak-Írország több pontja (korábbi bejegyzés erről: https://www.summester.com/post/belfast-az-oriasok-utja), Fairhead is megjelenik a sorozatban, a 7. évad több jelenetében. Sárkányok helyett bennünket csak a tehenek és birkák kísértek néma unalommal.

Fairhed-től elbúcsúzva a Dunseverick-kastélyhoz autóztunk. 

A bazalt sziklán magasodó, erődítmény funkciót is betöltő kastély helyén először az 5. században emeltek erődöt. Történelme során több család tulajdonában ált és állítólag Szent Patrick itt keresztelte meg Írország későbbi püspökét. Az évszázadok alatt többször lerombolták, és ma már tényleg csak pár fala őrzi a múltat. 

2. napunk utolsó programjához érkeztünk, a Giant Causeway-hez. Már tavaly nyáron is megtapasztaltuk, hogy Írországban (https://www.summester.com/blog/categories/irorszag) hazánkhoz képest lényegesen később megy le a nap. Annak ellenére, hogy nem nagy távolságot tettünk meg Belfast és úti célunk, Portrush között, a sok megálló és néha az útviszonyok is lassították a haladást. A hosszabb nappalok ilyenkor nagy segítséget jelentenek a sűrű napok tervezésében. Az Óriások Útjához este 7 körül érkeztünk, ahol szerencsére nincs nyitvatartási idő. :-) A bejegyzés elején említettem, hogy kifejezetten olyan nevezetességeket válogattunk össze erre az útra, melyeket korábban nem volt időnk megnézni (https://www.summester.com/post/belfast-az-oriasok-utja). Ezek közül az egyedüli kivétel a Giant Causeway lett, mert annyira különleges, hogy most sem hagyhattuk le a listánkról. 

Késő este érkeztünk meg Portrush-ba, utolsó állomásunkhoz. Itt  kivételesen nem apartmanban szálltunk meg, hanem a Golflinks Hotel-ben. Igazi felüdülés volt a tágas szoba és fürdőszoba, de különösen az, hogy nem egy szűk lépcsőn kellett felvonszolni a csomagjainkat.

Már többször megtapasztaltuk, hogy mindig találunk közös pontot másokkal, akár egy teljesen idegennel is. A vacsoránk felszolgálása közben a pincér udvariasan beszédbe elegyedett velünk, melynek során kiderült, hogy cirkuszban dolgozott,  a legjobb barátja magyar artista, ismeri a Magyar Nemzeti Cirkuszt, és egyébként még mindig vannak idomított papagájai, akiket a parton szokott reptetni. 

Portrush egyébként egy kis tengerparti település, csodálatos homokos strandokkal, világhírű golf clubbal - Royal Portrush Golf Club -, és színes éjszakai élettel. A hotel mellett, a mostani Kelly's Barn helyén volt Észak-Írország leghíresebb éjszakai szórakozóhelye, ahol még a LUSH! is fellépett.

A tengerpart, az éjszakai szórakozási lehetőségek és a golf számtalan turistát vonz erre a vidékre. Sokan második otthonként kisebb-nagyobb lakóházakat bérelnek vagy vesznek meg és karaván parkokban helyezik el őket. Elég furcsa látvány, de olcsóbb, mint egy házat fenntartani. 

A 2. napunk is hosszúra sikeredett, tele élménnyel, szebbnél-szebb helyekkel. Az útvonalat itt találjátok. Érdeklődéssel vártuk a következő reggelt, amikor - szintén a tengerparti úton - Belfast felé haladva további érdekes helyek szerepeltek a terveink között.

3. nap: 

Reggel 9 körül indultunk vissza Belfastba. Természetesen lementünk a tengerpartra, a Whiterocks beach-re. A part mellett magasodó mészkősziklák, a homokos part és a hullámzó óceán elképesztő összhatást nyújtott. Alig voltak a parton, még csak egy szörfös merészkedett a vízbe. Nem sokkal később azt is megértettük, hogy miért ezek a jelek szerepelnek a strandra vezető útjelző oszlopokon.

Két lovas tűnt fel, akik kihasználva az üres partszakaszt, ügettek és lovaikat a hullámokba vezették - több-kevesebb sikerrel. Az egyik ló élvezte a vizet, a másiknak nem nagyon akaródzott megmártózni a habokban. Annyira nem, hogy hátrálás közben popsira esett, lovasával együtt.

Fantasztikus élmény volt látni a lovasokat, távolról is érezni lovas és ló harmóniáját, a szabadság érzését. Whiterocks-nál egész különösen keveredik a lágyság a vadsággal, az éles kontúrok az elmosódó körvonalakkal. Az egyik legszebb élményünk volt az elmúlt 3 napban.

A strandtól rövid autóútra található egy kilátó, ahol érdemes megállnunk. A Whiterocks 145-65 millió éve formálódott mészkősziklái egészen a Dunluce-kastélyig húzódnak. Az üledékes kőzetben az évszázadok során barlangok és boltívek alakultak ki. Ezek többségét csak a tenger felől lehet megközelíteni, de a sziklás partszakaszt a sziklaszirt fölé benyúló kilátóról is jól lehet látni.

Ha a másik irányba tekintünk, megpillanthatjuk a távolban a Dunluce kastélyt, következő megállónkat.​

Pár évvel ezelőtt, amikor belfasti utazásuk során az egyik nap a Giant Causeway program keretében ismerkedtünk meg a híres tengerparti úttal és számos "Trónok harca" sorozat helyszínével, a Dunluce-kastélyhoz sötétedés előtt érkeztünk és csak az út mellett megállva kattintottunk néhány képet róla. Idegenvezetőnk úgy fogalmazott, hogy szerinte ez a legszebb észak-ír kastély, bár nem a legjobb állapotban van. Ezen emlékek alapján nem voltak nagy elvárásaink, de mindenképpen szerettük volna közelebbről is megtekintve e romos épületet.

Közben az időjárás úgy döntött, hogy megmutatja, mit is jelent, ha napsütés szolgáltatja a látnivalók keretét. Erre a Dunluce-kastélynál jobb helyszínt nem is választhatott volna.

A kastély egy sziklás földnyelven, 30m magasban trónol és uralja a tájat. Richard Óg de Burgh, Ulster 2. grófja építtette a 13. században. Később a McQuillan, majd pedig a MacDonnell család tulajdonába került. A birtok generációkon át öröklődött, még Sir Winston Churchill –  felesége, Clementine Hozier révén – is tulajdonrészt szerzett benne. Később a kastély rá eső részét Észak-Írország kormányának adományozta.

Fordulatos történelméhez több legenda is tartozik. Dunluce első szelleme egy fehér ruhás nő volt, aki minden nap napnyugtakor a sziklán állt, és a tengerre bámult. Eltűnt, miután az egyik lakó beszélni próbált vele. Maeve Roe, Lord McQuillan lányának története is legendás, aki szerelmével együtt fulladt meg, miközben egy kényszerházasság elől próbáltak menekülni. Állítólag viharos éjszakákon hallani lehet a sikolyait. A XVII. században egy hatalmas vihar során a konyha egy része leszakadt és a tengerbe zuhant, magával sodorva a személyzetet. Csak egy kisfiú menekült meg, aki a sarokban kuporgott. A hullámok között meghaltak sikolyait azóta is hallani vélik viharos éjszakákon.

A mesebeli kastély több alkotót is megihletett. A "Trónok harca" sorozatban a Greyjoy-ház Pyke-i kastélya volt és állítólag  a "Narnia krónikái” című műben szereplő kastély ihletőjeként is szolgált. 

A romos falak közül kitekintve teljes pompájában tárul elénk a sziklás óceánpart. Innen is jól kivehető a Wishing arch. A épület mellett egy gyalogösvény vezet le a partra, de ez sajnos kőomlás miatt lezárásra került. Pedig onnan is pazar lehet a látvány!

A kastély után Carrick a rede következett. Előtte megálltunk Bushmills híres vasútállomásánál. Az eredeti Giant’s Causeway Tramway 1883-ban nyílt meg,, és a világ első kereskedelmi forgalomban működő, vízerőművel hajtott villamos rendszerének tartott villamos Portrush és Bushmills közötti közlekedett, majd később a Giant’s Causeway-ig meghosszabbították a nyomvonalat. A villamos 65 évig működött, végül 1949-ben szüntették meg.

A 4 napos utazás során 2 programot foglaltunk előre. Az egyik a Gobbins Cliff path volt, a másik pedig a Carrick a rede függőhíd. A Gobbins esetében majdnem elmaradt a program kőomlás miatt, a függőhídnál viszont valóban törölték a foglalásunkat - sok más látogatóéval együtt.

A Carrick a rede egy kis sziget, melyet a róla elnevezett függőhíd köt össze a szárazfölddel. A híd kb. 30m magasan és 20m hosszan himbálózik az óceán fölött. Elődjét a lazachalászok alakították ki kb. 400 évvel ezelőtt. 

A híd csak belépőjeggyel látogatható. Mivel nem egy hatalmas függőhídtól van szó, limitált, hogy hányan mehetnek át egyszerre a szigetre. Ezért érdemes előre megvenni a jegyeket. A közeli parkolóhoz meredek út vezet le, nagyobb járművek nem tudnak lehajtani.

A parkolótól a híddal ellenkező irányba egy jól kiépített gyalogút található, érdemes errefelé is elmenni.

A hídhoz egy kb. 15-20 perces gyalogút vezet. Ha többet szeretnénk fényképezni vagy csak megállni és megcsodálni a tájat, akkor érdemes erre egy jó fél órát rászánni. Mivel az átkelés erősen kitett az időjárás hatásainak, előfordul, hogy a hidat lezárják. Mi is így jártunk. Olyan viharos szél fújt, hogy még a parton is nehéz volt stabilan megállni. A hídig eljutottunk, a lakatolt kapuból tudtunk fényképezni, de az átkelés meghiúsult. Ilyen esetben a megváltott jegy árát visszautalják.

Délután értünk Belfastba, ahol némi pihenés után elmentünk a LUSH! Classical Custom House-téren tartott jubileumi koncertjére. Valójában e köré az esemény köré szerveződött az utazásunk és pont ez okozott nagy csalódást. Ami a szabadtéri programok szervezésénél előnyt jelentett, hogy későn sötétedik, itt a színpadi világítást a koncert egy részén tönkre vágta. Nem voltak kivetítők és rossz volt a kihangosítás is. 

A koncert után megbeszéltük, hogy még számtalan szép rész van Észak-Írországban és a LUSH is jó, de a lényeget mi kimaxoltuk,, és Európa ezen országa egy időre lekerül a térképünkről.

4. nap: Dublin

Utazásunk 4. napján Belfastból Dublinba kellett visszamennünk, mert este onnan indult a gépünk. Most nem álltunk meg sehol, szerettünk volna egy kicsit Dublinban is csavarogni. Nem készültünk konkrét tervvel és túl sok időnk sem volt. Szerencsére a város több nevezetessége gyalogos távolságnyi közelségre közel van egymástól.

Saint Patrick székesegyház: Írország legnagyobb temploma több mint 800 éves. Egyházjogi szempontból a Christ Church katedrális élvez elsőbbséget, pl. a dublini érsek felszentelésére és trónra ültetésére is itt került sor, a Szent Patrik-ot pedig inkább nemzeti székesegyházként tartják számon.

A jelenlegi épület alapjai 1191 és 1270 között épültek. Már a kezdetektől problémát okozott a víz beszivárgása a heves esőzések után, ezért a székesegyházban nincs kripta.

A legenda szerint a Szent Patrik templomban született a „chancing your arm” (kockázatot vállalni) kifejezés: Kildare 8. grófja lyukat vágott az ajtóba, és karját átdugva kézfogással fegyverszünetet kötött Ormond grófjával. 

Következő megállónk a Dublini-vár volt, mely egy viking település helyén épült fel a XIII. században. Évszázadokon át az angol, majd a brit közigazgatás székhelyeként szolgált.1922-ben, Írország függetlenné válását követően a Dublin-kastély az új ír kormány tulajdonába került.

Ahogy haladtunk tovább, egy jótékonysági rendezvény részeként több mint 100, jobbnál-jobb autót állítottak ki az út két oldalán. Még nagyobb volt az öröm, amikor el is elindultak és hallani lehetett a felbőgő motorok dorombolását. 

Grafton street: Dublin leghíresebb bevásárló utcája egy kis sikátorból nőtte ki magát. Kezdetben lakóházak sorakoztak itt, majd némi hanyatlást követően az egyik legnépszerűbb utca lett a városban. A nagy forgalomnak köszönhetőn sok utcai zenész is itt próbál szerencsét. Állítólag itt zenélt Bono és Keywest is.

Temple Bar: A Temple Bar negyed történelme egészen a vikingekig vezethető vissza, akik ezen a helyen vertek tábort. Nevét Sir William Temple brit diplomatának köszönheti, aki itt épített rezidenciát Ma a Temple Bár Dublin nyüzsgő kulturális és szórakozó központja, bárokkal, kocsmákkal, kávézókkal. A kocsmák között a leghíresebb a Temple Bar Pub. 

Ha már erre járunk, ne hagyjuk ki a Ha'penny-hidat. A híd Dublin legrégebbi gyalogos hidja és az egyik legkorábbi öntöttvas építménye. 1816-ban Wellington-híd néven épült, de jobban ismert beceneve. Ezt arról a fél penny-s útdíjról kapta, amelyet 1919-ig a híd minden használójától beszedtek.

Dublin nem csak kocsmáiról, bárjairól híres, hanem számos híres - nemzetközileg is elismert - zenész ír származású. Nekik állít emléket a Wall of Fame a Temple bar negyedben.

Dublin igazi meglepetés volt számunkra hangulatos, vibráló utcáival. Még úgy is, hogy nem söröztünk, élveztük a kocsmák, kávézók sokaságát.

Városnézésre csak 4-4,5 óránk volt, mert indult a repülőnk vissza és előtte még le kellett adnunk a bérelt autót. Akárcsak a bérlés, a leadás is zökkenőmentesen zajlott.

Fantasztikus 4 napot töltöttünk ÉszakÍrországban és Írországban. A tökéletességet egyedül a Ryanair-nek sikerült megtörnie, aki az indulás előtt fél órával bejelentette, hogy majdnem 2 órát késik a járatunk. Hajnali 2 körül értünk haza, fáradtan, de élményekkel telve.

Észak-Írországot - és Dublint - ajánlom mindenkinek. Az éghajlatváltozás előnye, hogy egyre több a napsütéses napok száma, szóval aki eddig az eső miatt hezitált - van remény a csapadékmentes utazásra is!

2026. június

#utazás #belfast #dublin