Első szigetes-kompos nyaralásunk Korzikán volt. Nem egy klasszikus strandolós utat raktunk össze, mert a 2 hét érintette Verona-Firenze-Piza-Livorno városokat, utána pihentünk egyet Korzikán, majd lezárásnak San Marino-Rimini következett.
Ez a poszt Korzikáról fog szólni.
A Földközi-tenger egyik legnagyobb szigete hányatott múlttal rendelkezik. Több megszállás és fennhatóság után véglegesen Franciaországhoz került. Legtöbben Napóleonnal kötik össze a nevét, mert a sziget leghíresebb szülötte Bonaparté Napléon.
Korzikára komppal érkeztünk meg a Livornó-Bastia útvonalon, 4 órás ringatózás után. Az idő gyorsan elrepült. Az elején a távolodó szárazföld, majd a tenger, a végén pedig a közeledő part kötötte le a figyelmünket.
A szállásunk Santa Lucia-de Morianiban volt, itt kezdődött ismerkedésünk a szigettel.
Korzika igazi zöldellő paradicsom, jelentős része természetvédelmi terület. Szebbnél-szebb partszakaszok váltják egymást, változatos stílusban. Azért a legszebb helyek nem a partról érhetők el, ezt a tapasztalatot Szardínián már érvényesítettük. Mivel nem vagyunk a passzív nyaralás hívei és Santa Lucia homokos strandja csak egy ideig kötötte le a fiúkat, a vizes napokat kombináltuk a kulturális programokkal.
Első utunk Bonifacio városába vezetett. A sziget legdélibb városa egy hatalmas mészkő sziklára épült és komoran szemez Szardínia partjaival. Különleges elhelyezkedése és szépsége révén kivívta, hogy a Világörökség részévé váljon.
A várost 828-ban Bonifacio gróf alapította. Kezdettől fogva stratégia jelentőségű szerepet töltött be Korzika életében és ennek megfelelően alakult építészete is. A gróf fellegvárat építtetett, majd a genovaiak alakítottak ki helyőrséget a városban. 1420-ban 5 hónapon át ostromolták a falait, éheztették lakosságát, de a város ellenállt. A hatásos védelem érdekében az alsó utcák házainak nincs ajtaja, csak létrán lehetett bejutni a lakásokba. Az öt hónapos ostrom során Aragónia királya az éj leple alatt még lépcsősort is faragtatott a katonáival, de így sem sikerült megtörnie Bonifacio ellenállását. A történelem viharai nem pusztították el teljesen a várost. A Citadella várfala, a fellegvár 35 méter magas tornya 1195-ből és a sziklába vájt lépcső még ma is látható.
A Bosco fennsíkon, nem messze a Szent Ferenc templomtól található a Campu Santu, Bonifacio temetője. Tudom, hülye hasonlat, de első ránézésre a balatonfüredi görög falu jutott eszembe, amikor megláttam. Mindemellett, hogy lágyan simul a környezetébe, valahogy nem ideillőnek éreztem. A kripták között sétálva az ember arra számított, hogy kinyílik az ajtajuk és megjelennek lakóik.
A séta legszebb része a tengerre nyíló panoráma. A változatos sziklaformációk, az azúrkék tenger, a kikötő az aprónak tűnő hajókkal újabb és újabb felfedezni valót kínált.
Feltétlenül térjünk be az óváros falai közé és sétáljunk a hangulatos, szűk sikátorokban is. Míg mi az épületeket szemléltük, a srácok másra fókuszáltak. Így legalább kevésbé volt nyűgös a csapat.
A következő napot a világ egyik legjobb strandján, a Santa Giulia-n töltöttük. Összességében az általunk látott strandok többsége kevésbé kiépített volt és ebből adódóan szemetes és gondozatlan. (Nem nagyon szeretjük a "klasszikus" strandokat, ezért általában olyant keresünk, ami kicsit vadregényesebb). De Santa Giulia kilógott a sorból. Itt mindenki megtalálta a saját "játékszerét". Sekély víz, homokos part, szikláról ugrálás, éttermek, kávézók, napozók, szuper infrastruktúra, számtalan sportolási és szórakozási lehetőség. Imádtuk minden percét!
Korzikát 1284 óta a genovaiak ellenőrizték, miután a meloriai tengeri csatában megszerezték a pisaiak feletti fennhatóságot. A XV. században az Oszmán Birodalom nyugat felé terjesztette ki ellenőrzését a Földközi-tengeren és meghatározó hatalommá vált. A XVI. században is több török támadás érte Korzika partjait. A lakosságot foglyul ejtették, ragszolgának adták el őket. Válaszul a Genovai Köztársaság 100 őrtornyot épített, tetejükön védelmi funkciót is betöltő terasszal. A strandról hazafelé a Torra di Fautea-t mi is megtekintettük. A part menti autóútról a cserjék között kanyargó keskeny gyalogúton lehet megközelíteni. Érdemes megállni erre a kis kitérőre, mert bár az őrtorony tetejére nem lehet felmenni, így is pazar látványban lesz részünk.
Korzika egykori fővárosa - Pasquale Paoli vezetése alatt - Corte volt. Maga a város kicsi és már messziről dominánsan kirajzolódik a sziklás hegyfokra épített Fellegvár. Meredek utcán lehet megközelíteni. Túl sok látnivalóval nem kecsegtet, de itt is érdemes a látványért gyalogolnunk.
Cortéban született Napóleon és Jean-Toussaint Arrighi de Casanova diplomata és katona - mindkettőjükről emléktábla található a szülőházuk falán. A városka hangulatos, nem túl jó állapotban levő házakkal, de kiváló kávézókkal és éttermekkel. Nagyon megszerettük a település kicsit melankolikus hangulatát, és ahogy apró pöttyként bújik meg a környező hegyek és a Restonica, Orta és Tavignana folyók találkozásánál.
Korzikán pár napot töltöttünk és csupán arra volt időnk, hogy a strandolás mellett néhány kulturális kitekintést is tegyünk. A sziget természeti adottságai lenyűgözőek, a fürdőzők mellett a túrázók paradicsoma. Számtalan hely maradt még, ami felfedezésre vár és visszavár bennünket.
Az utazásunk olyan volt - képletesen - , mint Korzika zászlaja. A zászlót Pasquale Paoli tábornok fogadta el 1755-ben, és egy régebbi zászló mintáján alapult. Egy fekete színű mór fejet ábrázol, aki fehér alapon fehér kendőt visel a szeme fölött. Korábban a kendő eltakarta a szemét, de Paoli azt akarta, hogy a kendő a szemek fölé kerüljön,, ezzel is szimbolizálva a korzikaiak felszabadulását a genovai uralom alól. Mi is bekötött szemmel érkeztünk és az itt eltöltött pár nap nyitotta fel szemünket és világított rá arra, hogy mennyire sokszínű és alul értékelt Korzika.
Utazás: 2014. augusztus
Poszt: 2024. március
