Dolomitok újratöltve

2024-ben jártunk először a Dolomitokban. 2025-ben visszatértünk, majdnem pontosan 1 évvel első utunk után. Ragyogó napsütésben vezettük le a több száz kilométert. Kicsit hosszabb lett a menetidő, mint terveztük, mert a száj-és körömfájás megbetegedés miatt a nagyobb határátkelőknél több helyen torlódás alakult ki, ezért kisebb átkelőt választottunk. Pornóapátinál egy lélek sem volt, és alapvetően végig ütemesen haladtunk Sillian település felé. De ahogy közeledtünk, szürke felhők fogadtak bennünket és elkezdődött a napokon át tartó esőzés.

A kicsiny, festői környezettel megáldott település Lienz városához közel, Tirolban helyezkedik el, egészen közel az olasz határhoz. Zöldellő legelők és havas csúcsokkal fedett hegyek ölelik körbe a házakat. Első napunk Fagyi kutyánk rövid sétáltatásaitól eltekintve eseménytelenül telt el, mert egész nap esett az eső. A következő nap szerencsésebbnek ígérkezett, napsütésben indultunk el a Lago di Braies vagy Pragser Wildsee felé. 

A tó 1496m magasan, a Dolomitok északi részén helyezkedik el, Silliantól kb. 30 perces autóútra. Kocsival könnyen megközelíthető, több parkoló is rendelkezésre áll, némelyik csak pár száz méterre a tótól. 10 óra előtt érkeztünk és alig voltak, könnyen találtunk szabad helyet. Csúcsidőben erre kevés esély van.

A legenda szerint régen vademberek éltek a hegyek között, ahol temérdek aranyat találtak. Az idők múlásával pásztorok érkeztek a völgybe, akiket elvakított és kapzsivá tett az arany látványa és ezért elkezdték ellopni a vademberek ékszereit, kincseit. Ezt megelégelve a hegyek lakói forrást fakasztottak, amelyből kialakult a Wildsee. A tó elzárta a pásztorok útját, véget vetve az örökös viszálynak. Egy másik történet szerint a tó mélye rengeteg kincset rejt, de csak az veszi észre, aki tiszta szívvel érkezik.

Valójában a Lago di Braies hegyomlással keletkezett és a mélysége 17-36m között változik. Nyáron lehet benne fürdeni, de mivel a víz hideg - átlag hőmérséklet 14°C - , elég kevesen vállalkoznak erre a mutatványra. Alternatív opció a csónakázás és a túrázás.

A legegyszerűbb és családok, kutyások számára is könnyen teljesíthető túraútvonal a tavat megkerülő út. Arra érdemes figyelni, hogy lavinaveszély miatt elég sokáig lezárják egy részét és így a teljes körbekerülés nem lehetséges. 

Mi az óramutató járásával ellentétes irányba haladtunk, a Pragser Wildsee szállodától jobbra, a kápolna felé.

Az 1904-ben épült magánkápolna a Cappella Lago di Braies, jelentős szerepet játszott a második világháború alatt. A háború egyik utolsó eseményeként 137 politikai foglyot hoztak ide a németországi koncentrációs táborokból, mert az SS főparancsnoka abban bízott, hogy saját magát mentve kicserélheti őket. A foglyok szabadulásuk után ebben a kápolnában kerestek vigaszt. A kecses épület a román és gótikus stílus keveréke, a kézművesség igazi remeke. 

Ahogy a parkolóban, úgy a gyalogúton sem voltak sokan. Mi hamar letértünk az ösvényről és a víz mellett, a kövek között haladtunk. A tél még nem múlt el nyomtalanul, a tó felszínét jég fedte. 

A jól kiépített, sík, fenyőerdő között vezető szakasz egy tágas, nyitott részbe torkollik, ahol apró köves, lapos partszakasz váltja fel a sziklás, meredek partfalat. Itt a Duna-parthoz hasonlóan kövekből épült szobrok sokasága és ámulatba ejtő panoráma fogadja a túrázót. Előttünk a szinte valószerűtlen türkizkék/zöld víz, mögöttünk pedig a Seekofel csúcsai magasodtak.

A csónakháznál fejeztük be a 3,6 km-es körtúrát. Tempótól függően 1-1,5 óra alatt teljesíthető, megállókkal együtt. Több helyen padokat helyeztek el ás a part melletti sziklákon is megpihenhetünk. (bár ehhez le kell térni a kijelölt útvonalról). A napot az Emma's Bistro-ban fejeztük be. Az idő kegyes volt hozzánk. Végig sütött a nap egy rövid záporral megfűszerezve. Hazafelé (szállás) ismét beborult az ég és eleredt az eső. 

A következő napra az Alltrails applikációban kerestünk útvonalat és a Prato Piazza / Plätzwiese-re esett a választásunk.

Silliantól kb. 45 percre található fennsík a Pragsi-Dolomitok hegycsúcsai között helyezkedik el. A terület a Fanes-Sennes-Prags Natúrparkhoz tartozik, amely fekvése és egyedülálló ökoszisztémája miatt az UNESCO Világörökség listáján szerepel.  Az 1880-as években ezen a szakaszon építették ki az alpesi erődvonal egy részét is.

Autóval reggel 10:00 óráig (áprilisi adat) lehet felmenni egészen a  Rifugio Prato Piazza / Berggasthof Plätzwiese közelében található parkolókig. A fenti parkolók nem túl nagyok, kb. 100 autó fér el. A dugó elkerülése érdekében a szerpentin egy 6km-es szakaszán a közlekedés lámpával irányított, valamint 10:00 óra után csak a lenti parkolóból induló minibuszokkal lehet felmenni. Az autóval történő behajtás 10 EUR és csak készpénzt fogadnak el. Mi 9:45-re értünk az alsó parkolóhoz, készpénz nem volt nálunk. Ahogy tegnap a Lago di Braies-nél, úgy itt sem volt tömeg. Elvileg vissza kellett volna mennünk a legutolsó településig készpénzt kivenni, de a parkolóőr hölgy ettől kivételesen eltekintett, ezért  ingyen sikerült felmennünk a felső parkolóba. Az út kicsit a Berchtesgaden-be vezető szerpentinre emlékeztetett: szűk út, néhol a szakadék szélén halad, de a panoráma lenyűgöző.

A parkolótól a Plätzwiese fogadó és a Hotel Gaisl az első támpont. Mivel mindent hó fedett, mi a sík, murvás úton haladtunk tovább, egészen a 2040 m magasan fekvő Dürrenstein hüttéig. A tavasz ebben a magasságban még csak bontogatta szárnyát. A fennsík egy részén már elolvadt a hó, de a táj a harsogó zöld helyett rozsdabarna színt öltött, keveredve az alpesi erikák lila foltjaival. Az eget és a napot felhők takarták, a hófödte csúcsok csak néha bukkantak ki a szürkeségből. 

A sík szakasz a 2040m magasan fekvő Dürrenstein hütténél ér véget. Itt megpihenhetünk egy kávéra, de meleg étel és szállás is várja a vendégeket.

A könnyű túra itt véget is ért. A hüttétől 2 irányba lehetett tovább haladni: a Dürrenstein csúcs felé 2800m magasra vagy a Strudelkopf / Monte Specie csúcshoz 2307m magasra. Mi ez utóbbit választottuk. Túl sokan nem voltak fent a hegyekben és mindenki ezt az irányt célozta meg - kivéve azokat, akik nem vállalták a kihívást és csak a murvás úton sétáltak. Elvileg 50 perc alatt fel lehet érni, lett belőle 1,5 óra. Az elején még vidáman mentünk, mert bár volt némi emelkedő és láp jellegű, vizes szakasz, a gyalogút jól járható volt. Havas, csúszós, de a hó nem volt mély.

A nehezebb szakasz a Plätzwiese-erőd közelében kezdődött. A hó itt már csípőig ért. Ez akkor derült ki, amikor a keskeny, kitaposott ösvényen haladva váratlanul derékig eltűnt a fél lábunk a hóban. Fagyi kutyánkat is néha meglepetés érte, amikor letért az útról. A hó még masszívan tartotta magát, de az olvadás miatt  lazább lett az állaga és a felső, összeállt réteg néha megadta magát a súlyunk alatt. Elég lassan haladtunk. Szerencsére csak felfelé ment mindenki (max. 10-12 ember), így nem kellett kerülgetnünk egymást.​

Az alpesi erődvonal részét képezte a Plätzwiese-erőd is, amely az évek során korszerűtlenné vált és kiürítették. Az 1915-ös alpesi háborúban az olasz nehéztüzérség rommá lőtte. A sérült részeket részben restaurálták és ma is zordan dacol a hófödte csúcsok között. 

Az erődtől az utolsó emelkedőt legyőzve felértünk a Strudelkopf tetején elhelyezett kereszthez (Heimkehrerkreuz). A keresztet 1982-ben Pustaler-i frontharcosok állították az I. és II. világháborúban elesett bajtársaik emlékére.

A kereszt mellett egy "térkép" is található, amely a környező hegycsoportokat és csúcsokat mutatja be (Sextner, Sesto, Cadini, Marmarole, D'Ampezzo, Prragser, Braies)Az időjárás az összes eszköztárát bevetette. A Toblacher-tónál rövid ujjúban kezdtümk, majd nagykabátban ültünk az étterem teraszán, a metsző szélben átfázva. Útközben és Sesto-ban is ismét ragyogóan sütött a nap, de mire átgyalogoltunk az út túloldalára, beborult az ég és elkezdett esni az eső. Még így is ámulatba ejtően szép volt a völgy: a lankás rét, körbe ölelve a hatalmas fenyőfákkal, mögöttük a havas bércekkel és a hol kék, hol pedig szürke égbolttal.

Lefelé sokkal gyorsabban haladtunk, bár a csúszós hó nem könnyítette meg a dolgunkat. Örültünk, amikor már "szilárd" talaj volt a lábunk alatt. Az autóútról készítettem egy videót itt tudjátok megnézni: Monte Specie autóút

A délután ismét a szálláson telt, a változatosság kedvéért eleredt az eső. Ezért úgy döntöttünk, hogy a következő nap kora reggel helyett előbb indulunk haza. Vezényszóra kisütött a nap, és akárcsak idefelé, haza is végig napsütésben utaztunk.

2025. április

#dolomitok #olaszorszag #turazas #europa