LABA ÜNNEP

A 12. Holdhónap 8. napján (január 24.) van az ún. Laba Fesztivál vagy Laba Ünnep. Bevallom őszintén, sosem hallottam róla, de miután Laba ételeket kezdtek el posztolni az ismerősök, a kíváncsiság győzött és utánanéztem, mit is jelent a Laba?

A név a kínai hónap és a nyolcas szám kombinációja. A szokás eredetére több változat is van. Az egyik elmélet szerint az áldozati szertartásokhoz és az aratás ünnepéhez kapcsolódott, a másik elmélet szerint a buddhizmusnak köszönhető a létrejötte. Sakyamuni szerzetes a 12. Holdhónap 8. napján megvilágosodott és Buddha lett, melynek örömére kását készítettek és azt ajánlották fel.

A Qing dinasztia idején a császárok Laba kását ajándékoztak a tisztviselőknek és a köznépnek, a buddhista templomokban a szerzetesek pedig a szegényeknek és a hívőknek osztották ezt az ételt.

Az ünnep egyik legfontosabb szokása az ún. Laba-kása készítése.

A Laba-kása általában rizs, kukorica, búza, szárított datolya, lótuszmagok, mogyoró, vörösbab, borsó, köles hús és mazsola keveréke. Területtől függően változhat az összetétele, a lényeg, hogy nyolc féle elem legyen benne. A kása mellé sokszor Laba-fokhagymát esznek, ami elég bizarrul néz ki zöld színe miatt. A fokhagymát cukros, ecetes lében állni hagyják 20 napon keresztül, mialatt a színe zöldre változik. Egyes területeken lila fokhagymát használnak és rizsecetet páclének.

A mai napig ismerősök, rokonok, szomszédok Laba-kását ajándékoznak egymásnak ezen a napon.

2018. január

  • Facebook oldal
  • Instagram oldal
  • Vimeo oldal
  • Pinterest oldal

www.summester.com I info.summester@gmail.com

 

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi, annak bármilyen formában történő felhasználása előzetes írásbeli hozzájárulás után lehetséges.