ÍRORSZÁG -THE BURREN - 1. RÉSZ
Júniusban egy hetet Írországban töltöttünk. Amikor Belfastban jártunk és megismertük a város tágabb környékét, beleszerettünk az ír táj szépségébe. Azt is elhatároztuk, hogy ha a saját preferenciáink szerint szeretnénk felfedezni az országot, ezt autóval tudjuk a leghatékonyabban megvalósítani. Van egy szuper oldal - https://www.theirishroadtrip.com/ - ahol számtalan szűrési szempont alapján lehet ír körutazást tervezni. Számunkra az első szűrőt a Budapestről elérhető városok jelentették, majd utána a max. 7 napos időtartam. Dublin szerepelt az első helyen, de aztán valahogy rátaláltunk Shannon repterére, ahova a Ryanair a dublini út töredék áráért repül. Bevallom, Shannonról sosem hallottam, de az említett weboldal keresőjébe beírva a nevét, kiderült, hogy igazi kincsre bukkantunk. Shannon városából olyan "road trip-et" lehet megszervezni - ami valójában egy csillagtúrázás lett -, hogy Clare megye és a Burren.
Mi is a Burren?
A Burren - a köves vidék - Clare megye északi részén található. Északon a Galway-öböl, nyugaton az Atlanti-óceán, délen pedig Lisdoonvarna, Kilfenora és Corrofin határolja.
„Nincs egy fa sem, amire felakaszthatnák az embert; nincs víz, amibe megfulladhatnák; nincs föld, amibe eltemethetnék.”
Mivel reggel érkeztünk és a szállást délután tudtuk elfoglalni, már az első napra programot terveztünk a reptér-szállás útvonalon.
Autót a reptéren a Europcar-tól béreltünk. Az autókölcsönzők (a nagyok mindenképpen) csak credit kártyát fogadnak el, debit kártyát nem. A gyakorlatban ez azt jelenti (Europcar), hogy kicsit magasabb a kaució összege, de lehet debit kártyával is fizetni. Egy kis kompakt Nissan Duke tulajdonosai lettünk 1 hétre.
Első utunk a reptértől a Bunratty Kastélyhoz és a mellette kialakított skanzenhez vezetett.
A kastély eredetije 1250-ben fából épült egy földdombon. Az évszázadok alatt többször elpusztították és újjáépítették. A jelenlegi épületet a MacNamara család emelte 1425 körül, majd - feltételezhetően ajándékozás vagy házasság útján - az O'Brien klán tulajdonába került. VIII. Henrik uralkodása alatt az O'Brien család hűséget fogadott a királynak: megtagadták ír hagyományaikat és a katolikus hitet, cserébe megkapták a "Thomond grófja" címet. A 20. század végére a kastély ismét romokban hevert, mígnem Gort vikomt megvásárolta és szakértők támogatásával elkezdte az épület felújítását. Napjainkban ez a legteljesebben és leghitelesebben felújított és berendezett kastély Írországban.
Az épület nem nagy, könnyen bejárható. A toronyba mindenképpen menjünk fel, innen kiváló kilátás nyílik a környékre.
A kastély mellett egy szentendrei skanzenhez hasonló parkot alakítottak ki, ahol a 19. századi ír települések tipikus gazdasági, hivatali és közösségi épületeit mutatják be. A látogatható házakban népviseletbe öltözött hölgyek adnak bővebb tájékoztatót az adott épület múltjáról, funkciójáról. Az orvos háza és az iskola kifejezetten érdekes és a hölgyek is színes történeteket meséltek Írország múltjáról és jelenéről.
Kutyásként számunkra a legnagyobb öröm a park két ír farkaskutyájának megpillantása volt, de a pávák is lenyűgöz őek voltak.
A Bunratty kastély után folytattuk utunkat a szállásunk felé. A következő megálló a Knappogue.kastély volt, majd pedig a Quin Abbey / Quin Friary (Quin apátság, kolostor). A kastéllyal nem volt szerencsénk. A nyitott kovácsoltvas kapun behajtottunk, de gyanús volt, hogy csak egy szerelőcsapattal találkozunk. Az épületbe nem lehetett bemenni és a terület olyan benyomást keltett, mint ami valaha szebb napokat látott. A Knappogue egyébként az egyik leghíresebb ír whisky márka. Mark Edwin Andrews, a Knappogue kastély tulajdonosa whiskyt vásárolt fel az ország legjobb lepárlóitól. A hordókat tovább érlelték, majd palackozták Knappogue Castle márkanév alatt. Az utolsó évjáratot, az 1951-est 36 évig érlelték, és az ínyencek a piacon kapható legrégebbi és legritkább ír whiskyként tisztelik.
A Quin apátság romjait a város főutcájáról letérve, egy kis bolt utáni parkolóból közelítettük meg. Az égen a néhol komor felhők és a haragos zöld mező között ott állt a történelem viharaival dacosan szembeszálló templom.
Az eredeti épületet 1278 felgyújtották (vagy leégett) és helyén Thomas de Clare angol-normann lord egy várat épített. A MacNamara klán a várat lerombolta, helyén apátságot alapított és engedélyezte a ferences szerzetesek beköltözését. 1640 körül az apátság kollégiumként működött, majd 10 évvel később Oliver Cromwell megölte a szerzeteseket és a kolostort is lerombolta.
A templom a mai formájában is lenyűgöző és sejtetni engedi régi szépségét. A kőből kifaragott ablakok és díszek, a belső kerengő és a régi sírkövek a múlt szellemét őrzik a falak között.
Az apátság után a következő állomás a Ballinlisheen//Kilkeedy falu közelében található The Burren Barn szállás volt. A pajtát a tulajdonosok, Sinead és Edna alakították át vendégházzá. Eltekintve néhány távoli szomszédtól, a hamisítatlan ír vidéken találtuk magunkat, a "semmi" közepén. A szállásunk minden igényt kielégített és elérhető távolságra volt mindentől - autóval.
Pár óra pihenés után úgy döntöttünk, hogy Edna ajánlására elmegyünk New Quay-be. Első utunk "megrázó" élmény volt. Férj automatikusan a másik oldalon kereste a váltót, én pedig attól rettegtem, hogy elvitetjük az út melletti bokrokat, kőfalakat. Errefelé az utak max 1,5 autó szélesek, alacsony, kövekkel kirakott falakkal, de legtöbbször precízen megnyírt, dús bokrokkal, cserjékkel övezve. Az itt lakók rutinosan és lendületesen közlekednek. Mi többször nem tudtuk eldönteni, hogy a visszapillantó vagy az autó oldala szenvedte meg a szúk sávokat. Az biztos, hogy kevés jármű volt ép és karcolásmentes. :-) A döcögős út (a magyar utakhoz képest tükörsima) a kis Duke számára is kihívást jelentett, az utastér visszapillantója többször is a kezünkben landolt .:-)
New Quay egy ki halászfalu fél óra autóútra a szállásunktól. A falu több szempontból is érdekes: az 1873-ban épített kikötője feltűnik Bernard Shaw egyik művében; Írország-szerte híres gasztronómiájáról, különösen a helyi osztrigáról és rákjairól valamint festői partszakaszáról.
A 8 km hosszú Flaggy-shore Clare megye egyik legészakibb része. Mészkőbe ágyazott, elfeledett kövületek, a partvonalat díszítő, „biokarszt” sziklák, az Atlanti-óceán és az Aughinish-sziget látványa teszi különlegessé. 1755-ben földrengés rázta meg Portugália partjait és az azt követő cunami elérte Írország nyugati partját is. Egyes vélemények szerint az Aughinish-sziget ekkor vált el a szárazföldtől.
New Quay-nél található az ún. Finavarra-torony (Finavarra point). Az 1812-16-os napóleoni háborúk alatt épült torony a Ballyvaughan-öblöt és New Quay kikötőjét védte a francia támadásoktól.
Hazafelé egy másik utat választottunk és felkerestük a (Shan)Muckinish West Tower House-t. A várromok Kinvara és Ballyvaughan között félúton állnak, egy kis félsziget legkeskenyebb részén, a Galway-öbölre nézve. Shanmuckinish egy időben Ballynacragga várként is ismert volt és az O’Loughlin család építtette 1450. körül. A toronyház kb. 17m magas. A keleti és nyugati fal egyes részei megmaradtak, míg a part menti északi fal teljesen összeomlott.
Egy hetes írországi nyaralásunk első napja tökéletesre sikeredett és bizakodóan vártuk a folytatást. Az idő jónak ígérkezett, és élveztük, hogy a nap lényegesen később tért nyugvóra, mint otthon.
Az 1. nap útvonalát itt látjátok:
A következő részben utazásunk folytatódik Clare megyében: világítótorony, barlang, strand szerepelt a terveink között.
2025. június
