top of page

BAOPU TAOISTA TEMPLOM

Baopu taoist temple, Hangzhou

A Baopu taoista templom észrevétlenül bújik meg a Nyugati-tavat ölelő Geling-hegyen. Kevesen tudnak róla, a Hangzhout bemutató leírások és szervezett utak sem gyakran vezetik ide a turistákat.

A taoizmus Lao-ce kínai filozófus nevéhez köthető, akiről sokan úgy gondolják, nem is valós személy volt. Magát Konfuciuszt is zavarba ejtette és ezt írta róla:

„Tudom, hogy a madár repül; tudom, hogy a hal úszik; tudom, hogy az állatok képesek szaladni. A futó élőlények csapdába ejthetők, az úszók pedig fonott hálóba. Amelyek repülnek, nyíllal lelőhetők. De a sárkány a tudásom fölött áll, a felhők és a szelek szárnyán a mennyekbe emelkedik. Ma láttam Lao-ce-t, és ő olyan, mint egy sárkány!”

A templom eredetileg Ge Hong, taoista vegyész és orvosszakértő által épített nyaraló volt, aki a halhatatlanság orvosságának az előálllításával foglalkozott, emellett a kémia nagy szakértőjeként tartották számon. Baopu Ge Hong taoista neve. Az elixír kísérletezése során számos felfedezést tett, a kínai sörfőzés és a nyomdafestés is neki köszönheti létrejöttét. Az épület a Jin-dinasztia korában épült, később császári kertnek is használták, lerombolták, újjáépítették, kibővítették. Napjainkban az egyik legnagyobb taoista épületegyüttesként tartják számon Kínában.

A templom fő pontja az ún. Gexian-csarnok, a szent hely. Fölötte található egy kilátó, Ge Hong innen nézte a napfelkeltét, a csillagokat, a Holdat - megfigyelései csillagászati kutatásait segítették. A csarnok fából és téglából készült.

Baopu taoist temple, Hangzhou

A templom egy részlete

A taoizmus alapja a természetben fennálló egyensúlyra való törekvés. A siker titka az ellentétpárok változását fenntartani, hagyni, hogy a jó rosszá váljon és a rossz megjavuljon - pont úgy, ahogy a nappal és az éjszaka átváltozik - egyikből a másikba -, és vissza. A jin-jang-szimbólum a világ két ellentétes oldalát mutatja. Egyik sem létezhet a másik nélkül, nem választhatók szét és csak együtt, egymáshoz viszonyítva értelmezhetők. Minden magában hordozza a változás lehetőségét. 

Baopu taoist temple, Hangzhou

Jin és jang szimbólum az egyik ajtón

Baopu taoist temple, Hangzhou

Egy gyönyörű füstölő edény

Nem messze a templomtól, a hegy tetején található a Napfelkelte-pavilon. A Yan-dinasztia korában emelték az eredeti épületet, mai formáját az 1950-es években érte el. Állítólag a kínai október 1-én a legszebb napfelkeltében itt gyönyörködhetünk. A templom megismerését összeköthetjük a Nyugati-tó és a Baochu pagoda felfedezésével.

2018. július

Leifeng pagoda
Kapcsolódó tartalom:
Longjing, China
Liuhe (Six harmonies) pagoda
bottom of page